2010 augusztus 31. | Szerző: Cucuu |

  Azt mondod, baromság negatív energiákat küldözgetni? Nem hiszek ebben az Univerzum majd megoldja, csak kérned kell dologban. Ha ilyet hallok, magamban mindig kuncogok. Fennhangon már nem merek, mert elkerekednek a szemek. Senki nem szereti, ha hitetlennek gondolják, nem? Az nem elég jó érv, hogy “nekem soha nem sikerült”. Persze, mert nem kérted JÓL, kisbutus. Mert a lelkem mélyén nem is akartam, és ezt a mindenható univerzum kiszimatolta, bizony. Okosabb, mint az összes kételkedő együttvéve, bizony! A pozitív energiák ész nélküli lövöldözése helyett én a tettek és nem a gondolatok erejében hiszek, bár a kettő nyilván összefügg, de ne mondja senki azt, hogy a kanap ücsörögve megváltom a saját világomat.

Nem akarok elszánt szkeptikusnak tűnni, úgyhogy csak úgy sugárzom magammal a pozitivizmust és a “sikerülni fog” hozzáállást. Nem is vagyok hajlandó mást csinálni, csak ezt. A munkát befejeztem, minden szépen összeállt, holnap elő kell adnom. Izgulni fogok, ki fog száradni a szám, a torkom, de megcsinálom!!!

Amikor ma délelőtt összezördültünk cseten, teljesen magam alatt voltam. Kilépett, mert az egyszerűbb volt, olyan, mint kisétálni a szobából, becsapni a bejárati ajtót. Aztán felhívott. Azt mondta, nem bírja, ha veszekszünk, olyankor csak ezen pörög az agya és képtelen kizárni a történteket. Szeretem, hogy így gondolkodik, azt hittem, csak én működöm így. Azt hiszem, ez IS annak a jele, hogy tényleg, igazán, nagyon fontos vagyok Neki.

Nem, nem akarok kevesebbet veszekedni. Kell az. Olyanok vagyunk, mint az olaszok: kiabálás, bömbölés, tárgyak és nyílászárók csapkodása, még hangosabb zokogás, aztán valamelyikünk úgyis odamegy a másikhoz és megöleli és az kér bocsánatot, aki nem is hibás.

Nem vágyom másra, mert az nem ugyanez lenne és én szeretem azt, amilyenek vagyunk. Nem kéne a másmilyen. 🙂