2011 április 24. | Szerző: Cucuu |

  A Húsvét családi ünnep így Ő is és én is hazautaztunk. Rettenetesen tud hiányozni ilyenkor. Viszont Anyukám még magasabb fokozatra kapcsol és naponta ezerszer megjelenik agyig rakott tálcát egyensúlyozva a kezében. Vagy ha nem, akkor kábé háromezerszer megkérdezi, hogy nem vagyok-e éhes, majd választól függetlenül azonnal sorolja a hűtő, csokisszekrény, éléskamra tartalmát (most épp Apukámtól kérdezte meg, hogy kér-e sütit). Ha nem kajáról van szó, akkor valamelyik extra meleg pokróccal jelenik meg a gyerekkori szobám ajtajában és azonnal nyakig bebugyolál. Vagy kinyitja az ablakot. Vagy becsukja. Vagy frissen vágott orgonát hoz, több vázányit is, hogy a szoba mindegyik sarka megfelelő intenzitással illatozzon. Ilyenek az Anyukák és nem akarom, hogy akár egy hangyányit is másmilyen legyen, mert az azt jelentené, hogy beteg.

Amikor itthon vagyok, mindig el kell menni közös kirándulásokra, ha esik, ha fúj. Ma a Bory várban voltunk és szanaszét fagytunk, de azért jó volt. Hazafelé Apukám kihasználta a jelenlétemet és a volán mögé ültetett, hogy kedvére nézelődhessen. Ritkán engedheti meg ezt magának, mert Anyukám (szerencsére) nem tud vezetni. Most is rádöbbentem, hogy mennyi gyökérarcú kapott vezetési engedélyt ebben az országban (is). Szívem szerint a jogosítvány megszerzését IQ teszthez kötném. Meg vagyok róla győződve, hogy bizonyos intelligencia-hányados alatt képtelenség elsajátítani a dinamikus, alkalmazkodó és természetesen biztonságos közlekedés alapszabályait. Mint például a jobbratartás, a jobbkéz szabály vagy a közlekedési táblák értelmezése. Ma is tötymörgött előttem két autó, amikor végre nyílt egy kapaszkodó sáv, az egyik szépen és előzékenyen (mint aki tökéletesen tisztában van a saját gyengeségeivel) ki is húzódott a szélsőbe, de a másik (Suzuki Ignis) számára úgy látszik ez értelmezhetetlen volt, ugyanis jött szépen, ahogy kell az egyik mellett és esze ágában sem volt onnan elmozdulni. Gondolom, örült, hogy végre lehet egyenesen menni, nem kell bíbelődni a váltással, kormányzással és egyéb bonyolultabbnál bonyolultabb dolgokkal. Először diszkréten a seggébe álltam, de nem foglalkozott velem. Aztán villantottam egy óvatosat, megint semmi. Ekkor már picit megemelkedett a vérnyomásom, úgyhogy felkúrtam a reflektort, amit nem tudott szó nélkül hagyni és elkezdett hevesen mutogatni nekem. Nem tudtam értelmezni, hogy mégis mi a lószar baja lehet, úgyhogy mint a vadállat ütögettem a jobb csuklómat, hogy JOBBRATARTÁSTEOSTOBA!!!, de nem esett le neki az égegyadtavilágon semmi sem. (Persze, amit soha nem is tudott elsajátítani, azt nem pont az én eszeveszett csuklóütögetésemtől fogja megtanulni.) Valószínűleg ő is ideges lehetett, mert egy kicsit jobban rálépett a gázra, aminek következtében picit lehagyta a szabályos és udvarias sofőrt, úgyhogy kényelmesen le tudtam előzni. Jobbról! Direkt nem néztem meg, hogy milyen nemű volt ez a tehetségtelen, de tartok tőle, hogy nő. Azért direkt, mert épp azzal voltam elfoglalva, hogy hogy a fenébe kell kikapcsolni a távolságit…